Hírek

Másodszor indul a nürburgringi 24 órás versenyen a BMW Team Hungary

A csapat tavaly a dízel kategória ötödik helyét szerezte meg

A BMW Team Hungary with EfficientDynamics csapat immár másodszor vesz részt a legendás nürburgringi 24 órás pályaversenyen. A Palik László, Vida János, Walter Csaba, Wéber Gábor felállású, BMW 120d versenyautóval induló egység tavaly a dízel kategóriában az ötödik, összetettben pedig az ötvenötödik helyet szerezte meg a világ egyik legnehezebb pályáján. A hivatalos nevén ADAC Zurich 24H versenyt idén május 13-16. között rendezik meg, várhatóan mintegy negyedmillió néző jelenlétében. A küzdelemben a csapat teljesen új arculattal vesz részt: a versenyautót az eddigieknél hangsúlyosabban díszitik a magyar nemzeti színek.

A BMW Magyarország által 2009-ben megalakított csapat negyedik megmérettetésére készül: a tavaly májusi nürburgringi bemutatkozás óta a 12H Hungaroring és a 24H Dubai futamokon is részt vett, és mindkét versenyen megszerezte a dízel kategóriagyőzelmet. Az autót ismét az évek óta bajor modellekkel versenyző, németországi Schubert Motorsport készíti fel a küzdelemre, míg az új arculatot a BMW Motorsport hivatalos beszállítója, a Schmid Design készítette.

A csapattagok a verseny előtt, a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Karával való együttműködés keretében, átfogó orvosi vizsgálaton és állapotfelmérésen is részt vettek, valamint egyéni étrend és edzésprogram segíti őket, hogy minél alaposabban fel tudjanak készülni az egész napos fizikai és mentális terhelésre.

Kategóriáját simán nyerve az összetett tizenegyedik helyen végzett Dubaiban a BMW Team Hungary with EfficientDynamics

A 120-as dízel BMW számos, nála erősebb benzines versenyautó előtt futott be 24 óra után

A leggyorsabb dízelnek, összetettben pedig a tizenegyedik legjobbnak bizonyult a dubaji 24 órás versenyen a BMW Team Hungary with EfficientDynamics. A kategóriagyőzelem már az időmérőn biztosnak látszott, azonban az abszolút első 10-et közelítő eredmény óriási meglepetés, hiszen ez azt mutatja, a dízel 1-es BMW rengeteg nálánál erősebb benzines versenygépet, például az összes Aston Martint és több Porschét is maga mögé utasított. Ez egyrészt a kisebb fogyasztásnak és az ezzel járó kevesebb kiállásnak, másrészt a gyors kanyarsebességnek köszönhető. Ugyanakkor, a Dancsó Adrienn, Cserkuti József és Farkas Péter vezette, kiváló taktika is nagyon sokat hozzátett az eredményhez, a csapat például többször is kihasználta a sebességkorlátozás időszakait egy gyors tankolásra.

A pilóták, önhibájukon kívül, többször is koccantak a verseny során. Még a pénteki napon, nem sokkal a rajt után Walter Csaba vezetett, amikor az egyik könnyebb autó hozzáért, komolyabb károkozás nélkül. A hajnali órákban azonban Wéber Gábornak egy Porschével való ütközés után egyből a boxutcába kellett hajtania, hogy egy kerékcserével orvosolják a karambolt, amely szerencsére ezek után már alig éreztette hatását.

Ami pedig a pilótákat illeti, bár Vida éjjel erős fejfájásra, Wéber pedig a kevésnek bizonyuló ivóvízre panaszkodott, mind ők, mind Palik László és Walter Csaba kitűnően teljesítve autózták végig a személyenként összesen 5-7 órát a Dubai Autodrome 5.39 km hosszú pályáján. Az összesen megtett 560 kör, azaz 3018 km során a leggyorsabb köridő ismét Wéber Gábor nevéhez fűződik (2:16.35).

A helyi idő szerint péntek délután 2-től másnap 14 óráig tartó versenyen napközben napsütéses 27 fok körüli idő, míg éjjel ennél mintegy 10-12 fokkal hűvösebb volt, ezért éjszaka a gumik megfelelő tapadása, nappal a hűtővíz forráspont alatt tartása jelentett kihívást, ez utóbbi különösen a verseny utolsó 90 percében, amikor Wéber Gábornak lassítania kellett az autót a 100 fok környékén mozgó vízhőmérséklet miatt. Mivel a probléma jelentkezése előtt 9. helyen állt a csapat, ha nincs a probléma, akár az első tízben is végezhettek volna.

A verseny abszolút győztese az IMSA Performance lett (Porsche 997 GT3 RSR), míg a dobogó többi fokára egy-egy BMW Z4 M Coupé-t vezető egység állhatott. A másik három magyar csapat közül az egyik Zengő autó nagyot ütközött, és kiállásra kényszerült, míg a BOVI Motorsport (Brokernet Silver Sting) a tizenharmadik, a Zengő Dubai Team Motorsport pedig a 37. helyen végzett.

Dubaiban kezdi a 24 órás versenyszezont a BMW Team Hungary with EfficientDynamics

A januári verseny kiváló alkalom a Nürburgringre való felkészüléshez

Benevezett és már készül a dubai 24 órás versenyre a BMW Team Hungary with EfficientDynamics. A január 15-én, pénteken helyi idő szerint 14 órakor rajtoló Dubai 24H futam annak a megbízhatósági versenysorozatnak a része, amelynek októberi, hungaroringi állomásán a BMW Magyarország által támogatott csapat a dízel kategóriában az első, összetettben pedig a hatodik helyezést érte el. A kizárólag magyar pilótákból álló egységnek a közel-keleti verseny már a harmadik megmérettetése, hiszen korábban a nürburgringi 24 órás futamon is elindult, akkor kategóriában az ötödik, összetettben pedig az ötvenötödik helyen végzett. A BMW 120d-vel induló csapat tagjai ezúttal is Palik László, Vida János, Walter Csaba és Wéber Gábor lesznek, a versenyautó felkészítésében ismét a Schubert Motorsport nyújt majd segítséget. A Dubai Autodrome 5.39 km hosszú pályáján péntek délutántól szombat délutánig tartó 24 órás autóversenyen számos kategóriában összesen közel 90, többségében nagyteljesítményű, benzines versenyautó száguld majd.

Walter Csaba, a csapat egyik pilótája a következőket mondta el a verseny kapcsán: „A Dubai Autodrome egy nagyon izgalmas és modern pálya, a közepén pedig egy nagyon hosszú egyenessel, amelyen számos előzés várható. Mivel a nappali hőség hatalmas, éjjel pedig óriási a lehűlés, a taktikánk felépítésénél nagy figyelmet kell majd fordítanunk a hőmérséklet-ingadozásra is.”

Palik László szerint nem lesz könnyű dolguk a pályán: „A hosszú egyenestől eltekintve nagyon nehéz lesz előzni, mert viszonylag rövid a pálya, és bár széles, nagyon sok autó indul a versenyen. Ha azt nézzük, hogy a mogyoródi futamon is folyamatos forgalom volt harmadekkora létszám mellett, akkor állíthatom, nem fogunk pihenni egy pillanatig sem” – nyilatkozta Palik.

Henning Putzke, a BMW Magyarország ügyvezetője, a csapat vezetője nagyon örül, hogy már januárban sikerül elkezdeni a versenyszezont a 2009-ben már bizonyított csapattal. „Első alkalommal utazunk más földrészre, hogy folytassuk a BMW Motorsporttal és a Schubert Motorsporttal kialakult kiváló együttműködést, és megmutassuk, mit tud a kiváló magyar pilóták által vezetett BMW 120d . A dubai verseny remek alkalom a nürburgringi 24 órás előtti versenyhelyzetben való tesztelésre. Ugyanakkor elvárásunk, hogy sikeresen szerepeljünk az összetettben és az elsők között a dízel kategóriában” – mondta el Henning Putzke.

24H Dubai
Az esemény időpontja: 2010. január 14-15-16. (csütörtök-péntek-szombat)
A verseny időpontja: 2010. január 15. 14.00 órától január 16. 14.00 óráig.
Időeltolódás a magyar időhöz képest: + 3 óra.

Kategóriagyőztes a BMW Team Hungary with EfficientDynamics a hungaroringi 12 órás versenyen

Összetettben a hatodik helyen végzett a BMW 120d-vel versenyző egység

Megnyerte a dízel kategóriát a BMW Team Hungary with EfficientDynamics az október 10-én megrendezett 12H Hungary elnevezésű megbízhatósági versenyen. A BMW 120d-vel versenyző csapat összetettben pedig a fantasztikus, hatodik helyen végzett. A Palik László, Vida János, Walter Csaba és Wéber Gábor vezette BMW 120d a délelőtt 10-től este 10 óráig tartó versenyen összesen 329 kört tette meg, 119,660 km/h átlagsebességgel, a mért leggyorsabb kör 2:0:850, a legnagyobb sebesség 201 km/h volt, a célegyenesben. Az összesen hat kiállással taktikázó csapatnak a 12órás versenyen ezúttal technikai problémái nem adódtak, a 33-as rajtszámú BMW 120d tökéletesen helytállt, és ugyanez igaz a pilótákra és a szerelőkre is.

Bővebben a BMW Team Hungary győzelméről

További információkat az alábbi linkeken talál

A 12H Hungary verseny honlapja: http://www.24hungaroring.com
Origo Nordschleife blog: http://origo.hu/auto/nordschleifeblog/index.html
BMW Motorsport: http://bmw-motorsport.com/ms/

Az ötvenötödik helyen végzett a BMW Team Hungary a nürburgringi 24 órás versenyen

A csapat többször is vezette kategóriáját, de műszaki problémák miatt nem sikerült a bravúr

Sikerült elérni a kitűzött célt a BMW Team Hungary with EfficientDynamics csapatnak a nürburgringi 24 órás versenyen: a műszaki problémák ellenére a BMW 120d-vel versenyző csapat kategóriájában az ötödik, összetettben pedig az ötvenötödik helyen végzett, ami a csapat első szereplését tekintve kiváló eredménynek számít. Még a gyári versenymérnökök is felfigyeltek a csapat leggyorsabb körére, amit Wéber Gábor futott vasárnap. A 9:42-es köridő a valaha a Nordschleifén futott leggyorsabb kör volt a BMW 120d-vel, pedig ugyanilyen versenyautót már több éve használnak különböző csapatok a legendás Nürburgringi 24 óráson.

Megérkezett a BMW 120d versenyautó. A versenyzők örömmel fogadták, elkezdődhet a felkészülés a versenyre.

BMW Team Hungary with EfficientDynamics névvel csapatot indít a BMW Magyarország a híres nürburgringi 24 órás autóversenyen és a 24H Series hosszútávú versenysorozat magyarországi futamán. A BMW 120d versenyautóval induló csapat tagjai: Palik László, Vida János, Walter Csaba és Wéber Gábor autóversenyzők. A magyar csapatot és a versenyautót április 29-én mutatta be a BMW csoport magyarországi leányvállalata a Hungaroringen tartott sajtótájékoztató keretében. A németországi verseny május 23-24-én, a Hungarroringen rendezendő futam október 9-én lesz.

A kizárólag hazai versenyzőkkel induló, BMW Team Hungary első megmérettetése, a már 37. alkalommal megrendezett ADAC Zurich 24H futam lesz, amelynek helyszíne a legendás németországi Nürburgring – Nordschleife versenypálya. A versenysorozaton a BMW Magyarország először indít saját csapatot, amelynek színeiben a négy pilóta felváltva versenyez majd az erre a versenyre külön átépített BMW 120d versenyautóval: a versenygépet a BMW Motorsport az évek óta bajor modellekkel versenyző Schubert Motorsport segítségével építette meg. A csapat mellett az autó is rendelkezik magyar gyökerekkel, hiszen dízelmotorjának elődjét a BMW világhírű mérnöke, Dr. Anisits Ferenc és csapata tervezte.

A BMW 120d modell 2006-ban és 2007-ben kategóriagyőztes lett a nürburgringi 24 óráson, de más hosszútávú versenyeken is bizonyított már. Az autó a 2008-as mogyoródi 12 órás versenyen a dízel kategória győztese lett, összetettben pedig negyedik helyezést ért el, a pilóták egyike a jelenlegi csapat tagja, Walter Csaba volt.

A BMW 120d versenyautóban, az EfficientDynamics rendszer keretében, az erőteljes súlycsökkentésnek és a teljes egészében alumínium, harmadik generációs common-rail üzemanyag-befecskendezéssel szerelt, rendkívül hatékony dízelmotornak köszönhetően az 1995 cm3 lökettérfogatú, 245 lóerős autó a nagyobb teljesítményű benzines társakkal is felveszi a versenyt. Azok ugyanis legtöbbször mintegy kétszer annyi üzemanyagot fogyasztanak, így sokkal több kiállásra kényszerülnek. A BMW 120d 60 literes tankja megközelítőleg 1 óra 50 perces versenyzésre elég, ez körönként 5 literes fogyasztást jelent. Henning Putzke, a BMW magyarország ügyvezetője a következőket emelte ki a bejelentés kapcsán: „A versenysport mindig is nagyon fontos volt számunkra, és büszkék vagyunk arra, hogy a magyar leányvállalat egy 100%-ig magyar csapattal indul az idei hosszútávú versenyeken. A márkára mindig is jellemző sportosság és dinamizmus mellett, a BMW EfficientDynamics technológiának köszönhetően, a versenytársakhoz képest alacsony fogyasztás is értékünkké, a csapat szempontjából pedig meghatározóvá vált: a kiállások csökkenése ugyanis értékes perceket jelent majd a csapatnak.”